A CITES ENGEDÉLYRŐL
A CITES, más néven a Washingtoni Egyezmény (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Flora and Fauna) a veszélyeztetett vadon élő állatok és növények kereskedelmét szabályozó egyezmény, aminek az a célja, hogy ellenőrizze a veszélyeztetett fajokkal való kereskedést és megakadályozza egyes fajok kihalását. Majdnem harmincötezer különböző faj tartozik a CITES védelme alá.
Az egyezmény több függelékből is áll, ebből a legveszélyeztetettebb fajok az első függelék alá tartoznak. Ezek a fajok már kihalás közelében vannak és mindennemű kereskedelem tilos velük kapcsolatban.
A görög teknős a második függelék alá tartozik, úgy mint a legtöbb szárazföldi teknősfajta. Az ebben a függelékben szereplő állatok nincsenek annyira kritikus helyzetben, tehát a velük való teljesen kereskedelem legális, viszont szigorú ellenőrzés alatt van, a fajok védelme érdekében. Ezért a görög teknős esetében is, ahhoz hogy görög teknőst tartására adnánk a fejünk, szükséges hogy olyan dokumentumot kapjunk, aminek a neve CITES ENGEDÉLY.
Ilyen engedély megléte nélkül a görög teknőssel való kereskedelem illegális!
Ez az engedély a kis teknősök esetében fényképes, amit félévente meg kell újítani, valamint ha a görög teknős páncéljának a hossza meghaladja a 10 cm-t, akkor mikrochipet kell ültettetni az állatba állatorvos által.
Ha tulajdonosváltozás történik, akkor azt 30 napon belül jelezni kell a legközelebbi Környezetvédelmi, Természetvédelmi, és Vízügyi Felügyelőségnek alább felvannak sorolva lakhely szerint:
ELÉRHETŐSÉGEK
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Kecskeméti Járási Hivatal
Kecskemét, Tiszakécske, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kiskunhalas járásokban
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.
Telefon: 76/795-870
e-mail: kornyezetvedelem@bacs.gov.hu
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Kecskeméti Járási Hivatal
Baja, Bácsalmás, Jánoshalma, Kalocsa, Kiskőrös, Kunszentmiklós járásokban
6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10.Telefon: 06 (79) 521-981
Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
7621 Pécs, Papnövelde u. 13-15., 7601 Pécs Pf. 412.
Telefon: 72/567-100, Fax: 72/520-103
e-mail: pecs.kornyezetvedelem@baranya.gov.hu
Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
5700 Gyula Megyeház utca 5-7.
Telefon: 66/362-944, Fax: 66/361-755
e-mail: zoldhatosag@bekes.gov.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Miskolci Járási Hivatala
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
3530 Miskolc, Mindszent tér 4.; 3501 Miskolc Pf.: 379.
Telefon: 46/517-300, Fax: 46/517-399
e-mail: kornyezetvedelem@borsod.gov.hu
Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal
Hatósági Főosztály II.,
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
6726 Szeged, Derkovits Fasor 7-11.
Telefon: 62/680-165
e-mail: ktfo@csongrad.gov.hu
Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1.;
8002 Székesfehérvár Pf.: 137.
Telefon: 22/514-300, 22/514-310, Fax: 22/313-564
e-mail: kornyezetvedelem@fejer.gov.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Győri Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Természetvédelmi Osztály
9021 Győr, Árpád u. 28-32.,
Telefon: 96/524-000, Fax: 96/328-031
e-mail: termeszetvedelem@gyor.gov.hu
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Debreceni Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Természetvédelmi Osztály
4025 Debrecen, Hatvan u. 16.
Telefon: 52/511-000, fax: 52/511-040
e-mail: kornyezetvedelem.debrecen.jh@hajdu.gov.hu
Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
3300 Eger, Szvorényi u. 50/A.
Telefon: 36/795-145
e-mail: zoldhatosag@heves.gov.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Szolnoki Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4.,
5002 Szolnok, Pf.: 25.
Telefon: 56/523-343; Fax: 56/343-768
e-mail: szolnokjh.kvtv@jasz.gov.hu.
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya
2800 Tatabánya, Fő tér 4.
Telefon: 34/517-194
e-mail cím: kornyezetvedelem@komarom.gov.hu
Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Környezetvédelmi Osztály II.
3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.
Telefon: 32/795-189
e-mail: zoldhatosag@nograd.gov.hu
Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Természetvédelmi Osztály
1072 Budapest, Nagy Diófa u. 10-12.
Telefon: 478-4400, Fax: 478-4520
e-mail:
Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Természetvédelmi Osztály
7400 Kaposvár, Damjanich u. 11-15.
Telefon: 82/795-987,
e-mail: kornyezetvedelem@kaposvar.gov.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Nyíregyházi Járási Hivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
4400 Nyíregyháza, Kölcsey u. 12-14.
Telefon: 42/598-930, Fax: 42/598-941
e-mail: zoldhatosag@szabolcs.gov.hu
Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2.
Telefon: 74/501-940, 74/501-946
e-mail: kornyezetvedelem@tolna.gov.hu
Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2.;
9701 Szombathely Pf. 183
Telefon: 94/506-722, Fax: 94/313-283
e-mail: zoldhatosag@vas.gov.hu
Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal
Környezetvédelmi Főosztály
8200 Veszprém, József Attila u. 36.
telefon: 88/885-910
e-mail: veszprem.kornyezetvedelmifo@veszprem.gov.hu
Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal
Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály
8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 35.; 8901. Pf. 145.
Telefon: 92/597-600
e-mail: zalaegerszeg_m@takarnet.hu